Nem igazán fekszik ez a doktorság az olimpikon politikusoknak. Egykori kisdoktor egykori köztársasági elnökünk után most Koerában is kiderült egy olimpiai bajnok sportolóról, hogy a kelleténél nagyobb barátságban volt a fénymásolóval.
Pénteken jelentették be a szöuli Kookmin Egyetemen, hogy Moon Dae-sung, a 2004-es Athéni olimpia aranyérmes teakwondósa, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja valószínűleg kénytelen lesz megválni doktori címétől, miután kiderült, hogy 2007-ben leadott disszertációja egy másik, ugyanabban az évben leadott munkákból való szó szerinti átvételen alapulni látszik.
Akárcsak a magyar, a koerai plágium-ügynek is politikai háttere van, Moon ugyanis a kormányzó Saenuri párt színeiben az április 11-én megtartott választásokon jutott a törvényhozásba. A plágiumgyanú felbukkanásakor még minden pozíciójához ragaszkodó képviselő az egyetemi bejelentést követően - pártja nyomására - azonnal lemondott párttagságáról, igaz a nemzetgyűlésben megszerzett székéről nem. Utóbbi a 300 fős testületben 152 képviselői helyet szerzett kormánypártnak sem érdeke, főleg, mivel egy másik képviselőjüket meg szexuális zaklatás miatt kezdte ki az ellenzéki Egyesült Demokratapárt. Időközben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is jelezte, hogy ki fogja vizsgálni az ügyet.
Fontos különbség az idehaza történtekhez képest, hogy Moon Dae-sung az egyetemi bejelentést követően egyértelműen elismerte a hibáját, és drámai nyilatkozatban jelentette be kilépését: "A mai nappal lemondok Saenuri párti tagságomról. Bocsánatot kérek a társadalomtól az általam okozott felfordulásért. A párt ajánlásának megfelelően mondok le a posztomról. Remélem, a Saenuri párt a személyem által okozott nyomástól megszabadulva jobban tudja majd szolgálni az emberek érdekeit. A plágiumgyanú az én hibám, ahogy az is, hogy összezavartam az embereket a döntésem megmásításával. Nagyon sajnálom."
Utolsó kommentek