Nem, nem Kemény Dénesről lesz szó, és nem is a csapatáról. De a téma nagyon hasonló. A sportot és a sört Koreában is szeretik, így jó ötletnek tűnhet egy jó sört egy jó sportoló segítségével népszerűsíteni. Mondjuk olyannal, amilyen Kim Yu-na, a feltűnően csinos olimpiai- és világbajnok műkorcsolyázó, az ország egyik legsikeresebb és legnépszerűbb sportolója.

A 22 éves olimpikon már mindent elért, amit csak lehetett, megnyerte az összes fontos versenyt, több rekordot tart, mint a Guinness Rekordok Könyve, saját tévéműsora, lemeze és könyve van már Koreában, nem mellesleg pedig a világ egyik legjobban fizetett sportolója, akit még a Time magazin is beválasztott a világ legbefolyásosabb emberei közé 2010-ben. Szóval elképesztően népszerű.

Nem is férnek el a szponzorai egy baseball sapkán, rengeteg támogatója között ott van a Hyundai Motor, a Nike és a Korean Air is, de velük semmi baj. A baj a legújabbal, Korea legnépszerűbb sörével van. Történt ugyanis, hogy Kim bevállalt egy reklámkampányt a Hite márka számára, azonban Kemény Dénesnél is keményebbnek mutatkozva nem az alkoholmentes változatot hirdeti, hanem az igazit.

És ez a szenvedélybetegségek ellen küzdő orvosok szerint nagyon nem szerencsés. Koreában is egyre nagyobb gondot jelentenek ugyanis a magukat eszméletlenre ivó (lásd még: binge drinking) tizenévesek, akik számára Kim Yu-na igazi példakép lehet. A szenvedélybetegekkel foglalkozó orvosok akadémiája éppen ezért felhívást tett közzé annak érdekében, hogy törvényben tiltsák meg a sportolóknak az alkoholos italokat reklámozását.

Pedig a szpot nagyon aranyos, és nem csak azért, mert Kim egyértelműen jobb táncos, mint Kemény Dénes.

.