Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Itt az első hivatalos Galaxy S3 videó!

Felszállt végre a füst, a Samsung Londonban bemutatta a Galaxy okostelefon harmadik generációját. A korábbi pletykák nagy része beigazolódott, így a processzor négymagos, a kijelző pedig 4,8 coll átmérőjű és full HD felbontású. És persze a telefon nagyon cool.

A nagyszabású bemutatón a Galaxy S3 új intelligens funkcióit hangsúlyozták elsősorban a jól öltözött prezentálók, például a minden korábbinál kiterjedtebb hangvezérlést, a szemkontaktussal ébren tartható kijelzőt, vagy a készüléket a fülhöz emelő mozdulattal automatikusan indítható hívást.

A fehér és kék színben megjelenő új Galaxy nagyon vékony, és alakja erősen lekerekített, így talán nagy mérete ellenére sem lesz kín a használata. A fényes műanyagból készült hátlap alatt 2100 mAh kapacitású akkumulátor és micro SD kártyahely lapul; utóbbival az alapból 16, 32, vagy akár 64 gigás belső tárhelyet lehet tovább bővíteni.

Egy sor érdekes extrát is kínál a Galaxy S3-hoz a Samsung. A legnagyobb hír, hogy vezeték nélküli töltő is elérhető lesz felárért, de akár domboró fedlapot is vehet magának, aki egy valódi laposkavicsot szeretne a zsebében hordani telefon helyett.

Először Európában, 3G-s változatban jelenik meg a Galaxy S3, az LTE képes telefonok valamikor nyáron érkeznek majd meg Amerikába és Koreába. Árról persze nem esett szó, de most már legalább tudjuk, mire várunk. Sőt, azt is, meddig: május 29-én indul a hivatalos értékesítés.

0 Tovább

Hatalmas a Galaxy S3 kijelzője!

Ma délután mutatja be a Samsung az év legjobban várt androidos telefonját Londonban. Az új szupertelefonnal kapcsolatos pletykák már hónapok óta ostromolják az internetet, és néhányat - mint például a négymagos processzort - azóta már a Samsung is megerősített. Most pedig egy tartozék, egy kijelzővédő fólia árul el újabb titkot a következő Galaxyról.

A napokban szaporodtak meg az interneten a Galaxy S3-hoz fejlesztett kijelzővédőkről szóló posztok, amelyekben már létező telefonokkal mérik össze az új fóliát. Mint itt.

A mérésekből az látszik, hogy az új telefon kijelzőjének szélessége megegyezik majd a 4,3 coll átmérőjű Galaxy S2-ével, hosszban azonban lényegesen nagyobb lesz majd. De a 4,65-ös Galaxy Nexus és a 4,7-es HTC One X kijelzőjén is túllóg a fólia, ami így minden bizonnyal egy 4,8 coll átmérőjű kijlezőt takar majd a Galaxy S3-on.

Végleges adatok ma délután!

0 Tovább

Videón szól be a Samsung az Apple-nek

Már csak kevesebb, mint egy hét van hátra a Samsung Galaxy S3 bemutatásáig, és egyre több dolog válik biztossá az új szupertelefonról. Így például már eldőlt, hogy az extra vékony új Galaxy 4,7 coll átmérőjű full HD kijelzőt és négymagos, 1,4 GHz órajelű processzort kap, és az is, hogy a hátoldali kamerája 12 megapixel felbontású képek készítésére lesz alkalmas.

De azért így is maradt még titok bőven az új okostelefonnal kapcsolatban, egy dolgot leszámítva: azt, hogy legfontosabb célja az őszre várható iPhone 5 legyőzése. És bár még egyik készülék sem létezik, a vetélkedés már most jól láthatóan elkezdődött. Aki nem hiszi, nézzen fel a erre az oldalra, fejtse meg a rejtvényt, és nézze végig az egyperces videót, amin a Samsung gyönyörű képekkel alátámasztva mondja el, hogy milyen nagyszerű dolog lesz a Galaxy S3, ha egyszer végre megjelenik.

A lényeg azonban a szokásos magabiztos üzenetek után, az utolsó jelenetben van, ahol egy felirat azt ígéri, az új okostelefon egyértelműen segít majd kitűnni a tömegből, illusztrációnak pedig egy kedélyesen bégető birkacsorda kúszik be a betűk alá. Ugye nem csak én gondolom úgy, hogy a birkák iOS-t futtatnak?

És akinek nincs kedve rejtvényt fejteni, annak itt a videó kicsomagolva:

0 Tovább

A Samsung végre lenyomta a Nokiát?

Nem elég, hogy az elemzői várakozásoknál is jobb első negyedéves eredményt ért el idén a Samsung, az eladott telefonok számát illetően is történelmi magasságokba ért a dél-koreai elektronikai óriás. A Bloomberg News elemzői felmérése szerint a Samsung 92 millió mobiltelefont értékesített a március 31-ig tartó első negyedévben, és ezzel története során először megelőzte az első három hónapban 83 millió telefont eladó Nokiát, a világ eddigi legnagyobb gyártóját.

Még látványosabb a különbség az okostelefonok szegmensében, ahol a Nokia 12 milliós eredményével szemben a Samsung neve mellett 44 millió eladott okostelefon áll. Ez nem csupán háromszorosa az egy évvel korábbi eredménynek, de egyben a világ első számú okostelefon gyártójává is teszi a Samsungot. Pedig még csak most jön a Galaxy S 3!

0 Tovább

Samsung Galaxy S3: Már csak két hét!

Nagyon sokan nagyon régóta várják, hogy lehulljhon végre a lepel Dél-Korea első számú elektronikai gyártójának iPhone-killeréről. Pár hete még úgy tűnt, május 22. lesz a hivatalos dátum, de nemrég kiderült, hogy lényegesen jobb a helyzet. A Samsung május 3-án, Londonban tartja a náluk unpack eventnek nevezett leleplezést, ami azt jelenti, hogy mától számítva kerek két hetet kell már csak várni az újdonságra.

És hogy mire is várunk tulajdonképpen? Hát, hogy is mondjam, egy négymagos, HD kijelzős Scarlett Johanssonba oltott Angelina Jolie-ra. Abban minden forrás egyetért, hogy az új szupertelefon a Galaxy S2-énél nagyobb, 4,6-4,8 coll átmérőjű kijelzőt kap, méghozzá full HD felbontással, és valószínűleg faltól-falig kialakítással, azaz a telefon teljes szélességét a kijelző foglalja majd el.

Biztosnak tűnik a négymagos Exynos processzor beépítése is, 1,5 GHz órajellel, valamint az 1GB RAM, és persze a legújabb Android verzió, az Ice Cream Sandwich futtatása is. Fényképezni 12 vagy akár 16 megapixel felbontással tud majd a Galaxy S 3, ami - és most tessék figyelni! - még az is lehet, hogy vezeték nélküli akkumulátortöltésre is képes lesz majd. Ismerek jó pár embert, aki a fél karját odaadná, ha megszabadulhatna végre legalább egy (ráadásul a leggyakrabban használt) töltőkábeltől, és ezek szerint nem kizárt, hogy mindannyiunk nagy közös álma hamarosan valóra válik. Már csak tizennégyet kell aludni, hogy kiderüljön az igazság, de addig el ne felejtsétek minden lefekvés előtt töltőre dugni a telefonotokat!

0 Tovább

Made in Korea

blogavatar

Kimchi, Samsung, Kim Ki-duk, stb.

Utolsó kommentek