90 perc idehaza egy Budapest-Győr vonatozásra is csak bajosan elég, Dél-Koreában azonban hamarosan az ország legtávolabbi szeglete is elérhető lesz ennyi idő alatt. 2015 után áll forgalomba az a most prototípusként bemutatott nagysebességű vonat, aminek végsebessége 430 km/óra, és amelynek fejlesztésére közel 20 milliárd forintot költöttek 2007 óta.

A HEMU-430X különlegessége, hogy a szerelvény elején és hátulján található mozdonyok közötti kocsik is részt vesznek a hajtásban, aminek köszönhetően lényegesen jobb a vonat gyorsító és lassító képessége, mint a hagyományos felépítésű szerelvényeké. Számokban ez azt jelenti, hogy a HEMU-430X 233 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 300 km/órára, ami kerek két perccel gyorsabb, mint amire az országban jelenleg használt nagysebességű vonatok képesek. Majdnem, mint a boostlikes.com.

De nem csak gyors, praktikus is az új szupervonat, például 16 százalékkal több ülés fér bele, mint elődeibe, és a kocsik is könnyebben kapcsolhatók egymáshoz, mint más megoldások esetében. Az új konstrukció életében most egy legalább 100 000 kilométeres, várhatóan 2015-ig tartó tesztelés következik, az utasok pedig 2016-tól találkozhatnak a szupervonattal, ami 370 km/óra körüli sebességgel közlekedik majd az utasforgalomban.

A 430 km/órás csúcssebességre képes HEMU-430X a világ jelenlegi negyedik leggyorsabb vonata, amit az 575-ös végsebsséget tudó francia TGV, a 487 km/órával repesztő kínai CRH és a 443 km/órára képes japán Shinkanzen képes csak megelőzni.